1225 

Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását: vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.
/Paulo Coelho/

Lehet, hogy te is ismered a fenti idéztet kedves olvasóm, amennyiben mégsem most szeretném felhívni rá a figyelmedet.

Ugyanis véleményem szerint ez felettébb igaz az emberiségre, de ha az emberiségre nem is rám biztos. Nagyon.

Egyébként is elárulom, hogy a türelem területén még van dolgom bőven. Amikor valami hiperszuper ötlet ugyanis kipattan a fejemből, nekem arra máris azonnal szükségem van, lehetőleg tegnapra.

Ennek ellenére, egyre többször kezdem belátni, azt a talán ma már közismert dolgot, miszerint minden a maga idejében érkezik meg.

Az elmúlt pár napban ez a gondolat többször is eszembe jutott a fenti idézettel együtt.

Ugyanis sok-sok évnyi tanulás és kutatás után hiába tudom, hogy amikor az utamon vagyok akkor mennyivel könnyebben és gördülékenyebben megy minden, ennek ellenére az egó hatalmába kerít engem is még alkalom adtán. Persze itt hozzá kell tennem, hogy az alkalmat én magam csinálom.

Amint letérek az útról jönnek az akadályok, a nehézségek, a figyelmeztetések, de ugye az egó már csak olyan, hogy nem foglalkozik ezzel csak megy a saját feje után. Akkor is, ha azt folyton beleveri valamibe. Rendszerint mondjuk egy hatalmas falba, abba is jó erősen, de az egót ez sem érdekli.

Viszont amikor valami csoda folytán képesek vagyunk az egót háttérbe szorítani és végre abba az irányba indulni, amerre kellene, akkor hihetetlen dolgok történnek.

Pontosan ezt tapasztaltam meg az elmúlt pár napban.

Több évnyi (!) egózás után végre nem csak a levegőbe beszélve, hanem cselekedve elindultam azon az úton, melyet anno kijelöltem magamnak, és amelyről ezer éve tudom, hogy az én utam, és ekkor fantasztikus dolgok történtek.

Olyan emberektől kaptam mind motivációt, mind támogatást, akikről sose gondoltam volna.

Továbbá olyan ember láttak el tanácsokkal és nyújtottak segítő kezet akiket alig, vagy egyáltalán nem ismerek.
Szóval kedves olvasóm ebben a bejegyzésben röviden csak el szerettem volna neked mesélni, hogy milyen is az, amikor az utadra lépsz!

Csodálatos!

/Bikádi Alexandra/

Az új bejegyzésekről a Facebook oldalamat nyomon követve értesülhetsz a legkönnyebben.

Tetszett?  Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Tartalom másolás védett!