998 

Még egy kicsit visszakanyarodnék az előző támadós-szekrényes bejegyzésemhez.

Ugyanis, mint ígértem neked őszinte leszek hozzád.
Valamint azt is leírtam már többször is, hogy én is csak egy apró porszem vagyok a gépezetben.

De, mint mindenki, a saját gépezetünkben, a saját életünkben mi vagyunk a legnagyobb porszemek.
Perszer ilyen közelről már a hegyek méretével vetekszünk a személyes gépezetünkben. 😀

Viszont mivel mind apró és hegyméretű porszemet figyelembe véve jelentőségteljesek a saját szekrényeink, így egy újabb bejegyzést szentelnék ennek.

Ugyanis arról nem beszéltünk, hogy ezek a szekrények és/vagy szőnyegek képesek növekedni a saját egónk növekedésével.
Hidd el, tapasztalatból tudom!

Idővel egyre több és több dolgot vagyunk képesek bepasszírozni abba az ártatlan bútordarabba, gyors újra ráhajítva a szőnyeget, plusz néhány spéci lakatot is beszerezve már.
Hiszen már ezt is profi szinten űzzük… az elrejtést… hisszük mi.

Aztán, mint aki jól végezte dolgát, hátrahagyjuk a kellékünket és éljük tovább a kis életünket.
Mintha mi sem történt volna.

Az a szekrény meg ott egymagában a sötétben porosodva szép lassan életre kel, majd ránk támad.
Időnként megkóstol, belénk mar.
Bármit megtesz a figyelmünkért.

De neeeem, mi csak hagyjuk, hogy szépen lassan felemésszen.

Majd észrevétlenül (hiszen nem akartuk észrevenni), egy sötét, sűrű lénnyé változik bennünk, mely mintha megsokszorozná a benne általunk elrejtett rossz emlékeket.

A sok, félelem, fájdalom, harag, szégyen és még ki tudja mi összekeveredve egy új fajt alkot, mely idővel a felszínre tör.

Lassan külső jelei is mutatkoznak.

Lehangoltság.
Gyengeség.
Hirtelen hangulatváltozások.
Depresszió.
Álarcok.
Elszürkült arc és tekintet.
Az életkedv hiánya…

És a sor csak egyre nő.

Néha egy kiadós sírás, egy átmulatott éjszaka, alkohol, drog, szex azt hisszük segít.
És néha segít is. Mondjuk úgy egyszer.

De ez mind csak menekülés. A baj, hogy nem vesszük észre, hogy az irány csak még rosszabb lett a tempó pedig már önmagában halálos.

Nézz szembe a szekrényeddel még ma!
Nyisd ki és szemetelj ki!
Ne hanyagold el, mert túl nő rajtad!
Az a szekrény részben te vagy!
Hagyd üresen és tedd ki a fényre!

Különben végül magadat kergeted a halálba… miközben lehet a szíved még ver …

/Bikádi Alexandra/

Az új bejegyzésekről a Facebook oldalamat nyomon követve értesülhetsz a legkönnyebben.

Tetszett?  Oszd meg másokkal is!

Szólj hozzá!

error: Tartalom másolás védett!